2038. Szeptember 02. Tsubaki
szemszöge:
Senki nem vette észre. Senki
érezi csak én. De miért? Miért csak én? Valami történt volna? Valaki meg akarja
változtatni a múltat? Vagy a jövőt? Ki és miért?
Ezen kattogott az agyam miközben
a többiek a meglepetés partit szervezték Mitsuko születésnapjára. Szokás
szerint Lila parancsolgat, ki mit csináljon. Lawless nem enged, és ő is fújja a
magáét. Hol a tortán, hol a helyszínen veszekednek. Kezd kicsit idegesíteni, de
nem igazán akarok beleszólni.
- - Szerintem meg legyen három svédasztal! – szól bele
mérgesen Jougo. Nos, igen. Eléggé telhetetlen, de nem véletlenül a torkosság.
-
-Nem
vesztél? Annyit úgy se fogunk enni. – vágja rá Lila.
- -Hidd el ha Wor-kun ott lesz, semmi nem marad az
első fél óra után! –néz a lányra Lawless.
Lila csak sóhajt. Úgy néz ki
belement. A díszítés jön. Ebbe a vitába már az Évák is beszálltak. Én csak
csendben ülök és kortyolgatom a teám. Kinézek az ablakon, és az egyik fáról
lehullik egy falevél. Újra egy furcsa érzés járta át a testem. Leteszem a
csészét az asztalra és felállok. Elindulok az ajtó felé, de egy hang utánam
szólt.
- - Tsubaki hova mész? – kérdezi vigyorogva Minori –
Abel még szeretne veled beszélni – mosolyog. Megint az a baba. Megértem, hogy
az apja ráhagyta, de túlságosan is ragaszkodik hozzá.
- - Csak a friss levegőre. Mindjárt visszajövök. – válaszát
meg sem várva kimentem.
Mélyen beszívom kinti levegőt és
körbe nézek. Megérzéseim alapján elindulok egy úton. Valami az súgja, hogy ne
menjek, de nem törődök ezzel. Akár mi is az, meg kell állítanom. Amíg csak
lehet.
Előttem az út egyre jobban halványodik.
Talán csak képzelődőm? Futni kezdek. Egyre halványabb és ködösebb minden. Pár
perc múlva minden olyan, mint régen. De valahogy, mégis más. A házak, az
emberek, a stílus. Nem érzem mindenki jelenlétét. Csak egy két testvéremét.
Megfordulok, hogy megnézzem mi volt az a nagy köd, de semmi. Teljesen tiszta
minden. Elindulok vissza többiekhez. Meleg van. Eddig is ilyen meleg volt? Megint körbe nézek, és a levelek nem
sárgulnak vagy barnulnak. Minden zöld. Lehetséges, hogy. Nem az nem lehet.
Visszafutok az épülethez. Itt nem az a család lakik. Ez a ház pedig elvileg Yumikoé
és Shizukaé. Megérzem Nii-san jelenlétét és elindulok arra. Nem kell sokat sétálnom
és meglátom a lusta dögöt Mahiru vállán feküdve. Gyors léptekkel megyek oda
hozzájuk.
- - Mahiru. – szólítom le. A fiú megáll és rám néz. Ugye
ez csak egy álom? – Te, hogy, itt?
- - Tsubaki? Tavaly nyár óta nem láttalak. Azt
hittem elmentél. Mi járatba erre?
- - Mikor lett ennyire kedvesszerű az arcod? – Néz rám
a bátyám, unottan és fáradtan.
- - Én, nem értem, hogy mégis mit keresek itt. Nekem
a jövőben a helyem. – nézek rájuk full komolyan, mire nekik a szemük csak kikerekednek.
- - Jövőben? Pontosan melyik évben is? – kérdezi
Mahiru pár perc múlva.
- - Pontosabban 2038-ban a helyem.
